Egy hét kalandozás Dél-Kelet Erdélyben

2017. július 23. 10:04 - LouiPhoto

„Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava.” /Jókai Mór/

_esk4220.JPG

Vonattal indultunk neki Erdélynek, autóval tértünk haza. De ez egy másik történet. Este 7-kor hagytuk el a Keletit. Időben indultunk, de mégis sikerült Déváig 35 perc késést gyűjtenünk. A vonaton ész nélkül nyomták a légkondit, hej a 3-as metrón, hogy örülnénk ennek! Az úticélunk végállomásán már 1,5 órás lett a késés. Az egész román pályán épp cserélik a síneket, talpfákat, igy a maximális sebességünk néha elérte már az 50 km/h is! :)

_esk4181.JPG

Másnap dél körül vágtattunk be a brassói állomásra, ahol már vártak az ottani barátaink. Aznap csak egy rövid sétát tettünk Brassóban, mert fáradtak voltunk a nem alvástól, amit egy fagyasztóban töltöttünk egy egész éjszaka! :)

_esk4176-2.JPG

(Brassó sétáló utcája, háttérben a Fekete templom)

A város leghíresebb látnivalója a Fekete templom. Nevét az 1689-es tűzvészről kapta, amikor a lángok feketére kormozták a falakat. A várost körülvevő védőfalon eredetileg 32 bástya és torony állt, ezek közül a legjobb állapotban a Katalin kapu és a Takácsok bástyája maradt meg. A templomban több száz török antik szőnyeget őriznek.

_esk4221.JPG

(Brassó főtere)

A főtéren áll a régi városháza, ma a Történeti Múzeum működik benne. A főtér másik nevezetessége a nagy múltú Kárpáti Szarvas vendéglő.

A főtérről induló sétáló utcában rengeteg üzlet, utcai árus, söröző, kávézó, étterem működik.

_esk4204.JPG

(Cenk hegy)

Brassó természetes látnivalója a 960m magas Cenk hegy, amelyre kabinos felvonó szállítja az utasokat. A hegy lábánál romantikus, fákkal szegélyezett út halad a megmaradt várfal mentén. Innen pár perc sétára található Európa egyik legszűkebb utcája is, Strada Sforii, azaz a Cérna utca. :)

Második napon elmentünk a Szent Anna tóhoz. Egy kráter tóhoz Hargita megyében, mely egy kialudt vulkán kráterében „úszik”, Tusnádfürdőhöz közel.  

_esk4283.JPG

A Szent Anna tó a Csomád hegycsoporthoz tartozik, vízgyűjtő területe kicsi, semmilyen kapcsolatban nincs a helyi vízrajzi hálózattal, főleg a csapadék táplálja. A víz csak a földbe szivárog el és bukkan fel később források formájában.

_esk4316.JPG

(Szent Anna kápolna)

A főútról letérve csak rossz minőségi úton lehet haladni kb. 10km-t, néhol leszakadt hidat, kidőlt fákat kerülgetve. Van egy másik út is, ami Bálványosból megy, az jó minőségű „új” aszfaltút!

A tóhoz, ha autóval érkezünk szednek belepőt, 20 lei/autó. A tóban lehet fürdeni illetve csónakázni. Csodálatos a tó körülötti terület, köröskörül fenyves. 

_esk4337.JPG

(Tusnádfürdő vasútállomása)

Még otthon úgy döntöttünk, hogy mindenképp szeretnénk látni macikat a természetes élőhelyükön, (nem kukázó medvéket) ha már itt vagyunk Erdélyben. Van egy társáság, akik most készítettek egy kb. 15 férőhelyes lest, ahonnan megfigyelhetők a szabadban élő macik. Ha betartjuk a szabályokat, nem mocorgunk, nem hangoskodunk, nem használunk erős parfümöt, nem vakuzunk fényképezés közben stb. akkor nagy esély van rá, hogy előbújnak és megmutatják magukat. Nekünk volt szerencsénk nyolc külön egyedet is látni. Amikor elhagytuk a lest, akkor előttünk kb. 40m-re öt példány élvezte a felhőtlen maci létet. Izgalmas volt úgy eljönni, hogy tudtuk csak pár méterre vannak tőlünk és nincs közöttünk vasrács, drótháló, beton kerítés csak és kizárólag egy két bokor!

_esk4420-2.JPG

Igaz, ez egy fizetett "program" de mindenképp megéri, az oda vezető utat egy lovas szekérrel tehetjük meg, egy igazán kedves, barátságos és humoros "fogat hajtóval"

Akit érdekel, keressen rá, medve les, Tusnádfürdő. 

Friss: A lest két hete ismeretlenek megrongálták, az üveget betörték...De tulajdonos gyors reagálásának hála már készen van és újra látogatható! :) 

_esk4434.JPG

Következő napon a Brassóhoz közeli Törcsvár faluba (Bran-ba) mentünk. Ki tudja miről/kiről ismert ez a picinyke falu? Igen! Itt található a „Drakula” otthona! Igazi nevén a Törcsvár-i kastély. A legenda szerint III. Vlad Havasalföld fejedelmének kastélya, aki olyan kegyetlen ember volt, hogy saját oláh alattvalói adták neki a Dracul gúnynevet, ami románul, sárkány/ördög.

_esk4477-2.JPG

Először 25 évvel ezelőtt volt szerencsém itt járni. Akkor megvolt a hangulata, egy kastély, aminek a legendája hatalmasabb, mint maga a falu! De sajnos mostanra olyan lett mintha ez lenne Erdély "diznivördje"! Értem én, hogy minden a pénzről szól a mai világban, de akkor is, na! A kastély körül számtalan árus számtalan kinai drakula szuvenírekkel. Drakula hívőknek maga a menyország! Igaz, kicsit engem is magával ragadott a hely szelleme és a vendéglőben elcsábultam egy Drakula sörre! :) 

_esk4436.JPG

Számomra, amiért fontos ez a falu az az, hogy egykor itt húzódott Magyarország határa. Még ma is látható az út mentén egy kb. 30m-es megmaradt szakasz.

_esk4498.JPG

(A megmaradt magyar határ egy része, háttérben III. Vlad kastélya)

Másnap meglátogattuk a nagyon picinyke, de nagy történelmi múlttal rendelkező Bölönt. Bölön nem mellékesen Pesterzsébet testvérvárosa! A barátaink lévén megismerkedtünk a falu papjával és kaptunk egy 2-3 órás történelem órát a faluról, és a bölöni várról. Fantasztikus, hogy egy ilyen eldugott, pár házból álló falunak is milyen múltja van, tele rejtéllyel és izgalommal! Valami azt súgja, hogy oda még visszamegyünk….

_esk4561.jpg

(Szent Isván király szobra Bölönben)

 _esk4573.JPG

Utolsó előtti napra egy „pihenő” napot iktattunk be. A 7 létra vízesést jártuk be. :)

A Nagykőhavas lábánál található vízeséshez 7db létrán lehet feljutni. A létrák olykor függőlegesen vannak felszerelve, mellette közvetlen a vízesés egy karnyújtásnyira, ami néha a nyakunkba zúdul. A létrák nagyon ujjak, karbantartják, ami azt jelenti, hogy fizetni is kell már a használatukért, nem úgy, mint régen, 10 lei/fő.

 img_4088.jpg

(Mobilos kép)

Hazafelé beugrottunk egy rövid látogatásra a Vajdahunyadi várba. Igen ez az eredeti Vajdahunyadi vár, amiről a városligeti Vajdahunyad várát is mintázták, Erdélyben található, Dévától mintegy 15 km-re. Mikszáth Kálmán a „várak királyának” nevezte.

A Hunyadi birtokot Hunyadi János apjának adományozták 1409-ben, amelyről később a család a nevét is vette. Ezután építették a mai vár elődjét, amit a 17. század elején Bethlen Gábor átalakított. 1807-ben I. Ferenc elrendelte a felújítását, ami a mai napig is tart. A felújításon dolgozott többek között Steindl Imre is, aki gótikus stílusúvá igyekezett visszaalakítani a várat. A várkastély belépőjegy ellenében látogatható! Helységeiben régészeti, néprajzi és történelmi tárgyakat állítanak ki.

A városligeti Történelmi Épületcsoportja jelentős részben a Vajdahunyadi vár részleteinek utánzatából áll, amit Alpár Ignác tervezett az 1896-os millenniumi kiállításra. Tudtátok, hogy előbb fából épült meg, majd a nagy sikerre való tekintettel, kőből újraépítették?!

Érdekesség még az itthoni várral kapcsolatban, hogy 2015-ben egy beépített szekrény mögött találtak egy titkos helységet! A szobában megtalálták Alpár Ignác 120 éves eredeti terveit is! 

Erdély mindig is híres volt a káprázatos tájairól, hegyeiről, sóbarlangjairól, tavairól és nem utolsó sorban, rejtélyes történelméről. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akár csak egy hosszú hétvégére vagy egy egész értékű nyaralásra! 

 Tetszenek a képeim? Kíváncsi vagy, hogy nézne ki a lakásodban? Katt ide! :)

Copyright © 2017 Sidlovszky Lajos. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.  

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sidlovszkylajos.blog.hu/api/trackback/id/tr8512681963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Coligny 2017.07.23. 23:30:25

"Bölön-t" és "Bölön-i vár"? Egyszer valaki elmagyarázhatná miért toldalékol kötőjellel magyar szavakat, érdekelne.

2017.07.24. 06:08:39

A leírások lehetnének részletesebbek is, a helyesírás csapnivaló.

necrophil collins 2017.07.24. 06:50:27

A törcsvári kastélynak semmi köze Vlad Țepeshez, soha nem járt ott.

2017.07.24. 08:54:51

Ma már bárki írhat a blog.hu-ra? Legaláb írnál helyesen ecsém, a tárgyi tévedésekről nem is beszélve!

LouiPhoto 2017.07.24. 09:29:31

@necrophil collins: Szia, koszonom az eszrevetelt! Kimaradt az hogy "a legenda szerint", javitottam! :)

LouiPhoto 2017.07.24. 09:31:15

@Coligny: Szia, javitottam a kotojeles toldalekokat Bolonnel. ;)

LouiPhoto 2017.07.24. 09:33:20

@boxorka: Szia, ennel reszletesebben nem tudtam sajnos leirni mert "csak" ennyi tortent ;) Legyszives segits, melyik reszenel "csapnivalo a helyesiras"? ;)

LouiPhoto 2017.07.24. 09:38:10

@pityókabor sommelier: Szia, koszi a negativ kritikat! Ha en negativ kritikat irok valamirol akkor mar a helyesbitest is megirom! Segits kerlek hogy pontositsuk a "targyi tevedeseket" a javitashoz! Mindent en sem tudhatok! ;) Elore is koszi!

Attilajukkaja 2017.07.24. 13:42:56

Két hónapja azt olvastam, hogy meg akarják tiltani a Szent Anna tóban való fürdőzést. Ezek szerint ez nem történt meg.
inforadio.hu/kulfold/2017/05/24/naptejben_uszik_a_szent_anna_to_-_kitiltanak_a_furdozoket/

("Az egész Román pályán épp cserélik a síneket" Én kis r-rel írnám a román pályát, a hazafelé szót pedig egyben. Amúgy nem látok durva helyesírási hibákat, csak néhány elgépelést, mint pl. "J Értem én, hogy minden a pénzről szól". Egyáltalán nem vészes!)

Szépek a képek! :o)

LouiPhoto 2017.07.24. 15:54:45

@Attilajukkaja: Szia, koszonom, javitottam oket! ;)
Igen,meg lehet furdeni a toban,gondolom naluk sem megy minden gyorsan ;)
Orulok hogy tetszenek a kepek. Nagyon szepen koszonom! :)

Attilajukkaja 2017.07.24. 16:05:30

@LouiPhoto:
Látom, majdnem mindent javítottál, amit megjegyeztem. Örülök neki. :o)
Én élveztem az írásodat!

LouiPhoto 2017.07.24. 16:11:17

@Attilajukkaja: igan, a J betuk bent maradtak...toroltem... Koszi :)

lucakovacs 2019.04.03. 10:04:17

Mi is imádjuk Erdélyt! Mi ezen a túrán voltunk legutóbb és IMÁDTUK! :)
karpateuropa.hu/utazas/barangolas-erdelyben-klasszikus-szekelyfold/
(remélem nem haragszotok az ajánlásért, de szerintem érdemes megnéznie annak, aki Erdélybe szeretne utazni)
süti beállítások módosítása